Hullámvasút

Erről a szóról általában a vidámpark jut eszünkbe. Boldogság, nevetés, vattacukor.

De ott van az érzelmi fajtája is.
A világ egyik legszörnyűbb dolga, mikor - magad sem tudod, miért - folyamatosan változik a hangulatod. Egyszer fent, másszor lent. Egy fokkal rosszabb, ha rájössz az okára. De a legborzasztóbb, ha még magad előtt is tagadod.

A legjobb, amit tehetsz, hogy úgy teszel, mintha minden rendben lenne. Mikor egyedül vagy, beteszel valami zenét, amitől jobban leszel. Összekaparod magad a padlóról.

Pontosítanám. Ez a legrosszabb. De a leggyakoribb.

Vannak olyan dolgok, amiket nem mondhatsz el. Amiért furcsán néznének rád... Nem létezik jó megoldás, se az elmondás, se a megtartás.

Ez az igazi patthelyzet.
Amikor te sem tudod, mit tegyél.

Ejnye...

Na ez a negatívuma az iskolának... az embernek nincs ideje blogolni.
Egyhetes hiányzás után meg főleg nem...

Egész héten tanulni (vagy legalábbis hűen alakítani) nem egyszerű feladat. Évszámok, képletek, nyelvtani szabályok és még néhány, hasznos, avagy hasznosnak tűnő, ámde haszontalan dolog. És mind meg kell jegyezni. Hát hogyne.

Ilyenkor esik igazán jól egy lazulós péntek este.
Főleg, ha épp beteg vagy. Az külön jó.

Így hát körbetornyoztam magam 2000 darab zsebkendővel, takarókkal, és jöhetett a jól megérdemelt szórakozás. Ez alatt chatelés, zenehallgatás és Jimmy Choo cipők bámulása értendő. Heves orrfújásokkal megszakítva. (Mert betegnek is hétvégén kell lenni, nehogy kimaradjak az iskolából.)

Szerintem minden lánynak szüksége van egy magassarkúra. Még ha folyamatosan tornacipőben (lásd én), bakancsban vagy balerinában is jár, egy magassarkú kell a szekrény mélyére. Még a szoknya vagy a fülbevaló sem olyan nőies, mint a magassarkú.

Az idők során minden lehetséges ruhadarabot lenyúltak tőlünk a pasik. Az ékszerek, mintás sálak és dizájnos napszemüvegek mind-mind ide tartoznak, még a szoknya is. Ha nem is lenyúlták, de a skótoknak akkor is van, nem?
A ruhácskák, a melltartó és a magassarkú a pár kivétel.
Próbálják csak meg elvenni!

Nincs annál jobb érzés, mint mikor végigtipegsz az első topánkádban a tükör előtt, majd elegánsan fel is törlöd a padlót. Összekaparod magad - persze még mindig nőiesen -, és röhögő-, avagy sírógörcsben törsz ki.
Ha menned kell valami elegáns eseményre, tudod, hogy ott lapul a szekrény mélyén.
Ha éppen utálod magad azért, ahogy kinézel, csak kikapod a dobozából, pördülsz egyet benne, és máris te vagy a legszebb.
Ha Szex & New Yorkot néztél, és városi csajosat szeretnél játszani, megvan a tökéletes kellék.

Szóval ha még nincs, szerezz.
Ha már van, ugorj bele.
És ha erről szeretnél álmodni... Jimmy Choo-t üsd be google-n. Garantáltan szép lesz az éjszakád.

Itt az ideje Hamupipőkévé változni! Igaz, mindjárt éjfél, de 2 perc sokat ér. Hol is van az a cipősdoboz?

Varázsajtó

Mindenki házában van egy varázsajtó, amelynek - jobb esetben - naponta átlépi a küszöbét.
Egy varázsajtó, amelyen soha, senki más nem lép be, ha mi úgy akarjuk.
Egy varázsajtó, amely egy igazi mesebirodalomba vezet.

Félreértés ne essék, a fürdőszoba ajtajáról beszélek.

15 éves lányként nincs sok fogalmam az igazi életről. Persze, nekem is vannak gondjaim, álmaim, de nem éppen olyanok, amelyeket együttesen, a világgal karöltve megoldhatnék. Nincs sok tapasztalatom, nincs képzettségem egy bizonyos területen. Így, ahelyett, hogy valami másról írnék, nekem marad a fürdőszoba.
Ami tökéletes.

Minden lány egyik kedvenc helye.
Nem csak azért, mert itt végre magaddal is foglalkozhatsz. A forró vízbe nyakig belemerülni, közben divatmagazint vagy a kedvenc könyved lapozgatva; a puha törülközőkön ücsörögve várni, hogy megszáradjon a körömlakk; egy tökéletes smink elkészítése után belevigyorogni a tükörbe - nos, egy lánynak sem kell ezt az érzést leírnom. A fürdőszoba az a hely, ahol minden nőnemű lény szépnek érzi magát, kortól és kinézettől függetlenül.
Korántsem ez a lényeg.
A fürdőszoba lényege a magány. Igazából ezért imád minden csajszi órákig bent kuksolni. Csak te és a gondolataid, egy kis forró vízzel megspékelve. Nem kell attól tartanod, hogy valaki az arcodról olvasva kiszedi belőled azt, amiről nem szerettél volna beszélni. Nyugodtan vigyoroghatsz magadban, sírhatsz, vagy ugrálhatsz Billy Joel-re. Teljesen mindegy, mert senki sem lát, senki sem hall. A világ megszűnik létezni.
És a hatást különösen fokozza, ha közben valamelyik ideges családtagod dörömböl az ajtón, és csak kiszólsz, hogy "Most nem jöhetsz be!". Igen, a hatalom édes érzete.

Ez az igazi mesebirodalom, ahol te vagy a királylány. Hiszen te szabod meg, hogy milyen színű legyen a körmöd. És ha nem tetszik, visszacsinálhatod.

Úgyhogy lépd át a küszöböt;)

Izé.

Magvas gondolat.

Igen, pontosan ez a szó jellemzi a gondolataim. Legalábbis ebben a pillanatban. Izé. De ez nem ám a hogyishívjákezt-izé vagy a mindjártmondom-izé. Még csak nem is a bocsinemfigyeltem-izé.

Ez a legrosszabb. A zavarbanvagyok-izé.

Mert igen, zavarban vagyok. Mert elnézem ezt a blogot, amin 2010. november 13. óta növekszik a porréteg. Nem mintha azelőtt sűrűn törölgettem volna... Pedig elkélne neki egy kis felújítás. De ha az ember lány hónapokra megfeledkezik a blogjáról, elég nehéz újra belecsöppennie.

Igen, újra belecsöppenek. Nem az a célom, hogy hatalmas szenzáció legyek. Jó, talán az is benne van. Ki nem szeretne valahol szenzáció lenni? De itt nem ez a lényeg. A lényeg a gyakorlás. Mindenkinek vannak álmai, olyan álmok, amelyek megvalósítása elég nagy akadályokba ütközik. Nekem ez az újságírás. Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy nem tudok helyesen írni, vagy nem támogatnak. Mert mindkettő jelen van. Itt inkább arról van szó, hogy nem támogatnak eléggé. Így, csak-azért-is alapon, meg persze érzelmi alapon is, eldöntöttem: újságíró leszek, ha törik, ha szakad. Tucatszakma ide vagy oda.

Így lefújom a port a blogomról. Letörlöm az összes kis maszatot, kipucolom, hogy csillogjon. És belevágok. Mert nem hagyhatom, hogy egy ilyen jó kis URL kárba vesszen.

Nem fogok azon agyalni, hogy nincs egy olvasóm se. Nem fogok azon agyalni, hogy lehet, az álmaim sosem teljesülnek. Nem fogok azon agyalni, hogy hol hagytam ki egy vesszőt. Vagy hol raktam plusz egyet. Nem fogok agyalni semmin, mert nem éri meg... csak élni kell a pillanatot. Az van most, az számít igazán. És remélem, ez a furcsa, pillangós érzés a mellkasomban jót jelent, és nem azt, hogy másodperceken belül kidobom a taccsot a notebookomra. Bízzunk benne!

Szóval... hajrá.
Majd meglátjuk, mi fog ebből kisülni.